Radnóti
Miklósné Gyarmati Fanni est née le 8 septembre 1912, elle a
rencontré Radnóti en 1926. Après leur mariage en 1935, ils
ont emménagé dans l'appartement de Pozsonyi út à
Budapest où la veuve du poète a vécu jusqu'à son décès.
Son mari, Miklós
Radnóti, conscrit au Service du Travail des Juifs, est mort il y a 70 ans, le
9 novembre 1944 à Abda, fusillé
par les SS lors de leur retraite.
Voici
un des poèmes de Radnóti inspirés par Fanni:
LETTRE À SA FEMME
Dans les profondeurs, muets, des mondes veillent,
le silence n’est qu’un cri dans mon oreille ;
mais qui donc me répondrait quand moi je crie ?
La guerre a biffé la lointaine Serbie...
Lointaine, tu l’es aussi, ta voix qu’en rêve
J’entends, vibre en mon coeur quand le jour se lève...
ah que dire quand alentour, froide, fière,
chuchotante se redresse la fougère ?
Quand pourrai-je te revoir, ô mon amante,
femme grave comme un psaume et rassurante,
belle comme la lumière et comme l’ombre,
qu’aveugle, muet j’atteindrais sans encombre ?
Tu te perds à présent dans le paysage
mais du tréfonds de moi monte ton visage
tu étais le réel, tu n’es plus qu’ songe
et dans le puits des jours anciens tu replonges
l’enfant jaloux qui veut savoir si tu l’aimes,
et l’espoir que tu sois ma femme à l’extrême
sommet de ma jeunesse, un jour, me soulève
comme alors, et je m’éveille de mon rêve.
Je le sais, tu es ma femme et mon amie
en dépit de trois frontières d’infamie.
De nos baisers le souvenir se ravive...
Vais-je croupir ici quand l’automne arrive ?
J’ai caressé les chimères les plus folles ;
aujourd’hui les escadrilles me survolent,
l’azur où je retrouvais tes yeux se plombe,
du sein des soutes là-haut tombent les bombes ;
et je vis malgré cette guerre qui dure ;
captif, de tout espoir j’ai pris la mesure,
mais toi je rejoindrai quoi qu’il en coûte,
toi pour qui j’ai parcouru la longue route
de l’âme, et tous ces pays ; car ni la braise
pourpre ne m’arrêtera ni la fournaise,
fût-ce par enchantement j’aurai la force,
et s’il le faut l’endurance de l’écorce...
Une paix – qui vaut le pouvoir et les armes –
La paix d’un homme endurci dans les alarmes
descends dans mon coeur... Et sur moi de s’abattre
la lucidité du deux-fois-deux-font-quatre.
Lager Heidenau,
dans la montagne au-dessus de Zagubica,
août-septembre 1944
(Trad.: Jean-Luc Moreau)
Meghalt Radnóti Miklósné
Szombatra virradóra, életének 102. évében elhunyt Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni nyugdíjas tanár, Radnóti Miklós özvegye.
Gyarmati Fanni 1912. szeptember 8-án született, Radnóti Miklóssal 1926-ban, 14 évesen ismerkedett meg. Szerelmük egy évvel később kezdődött, diákszerelemként. Mivel Gyarmati Fanni, Fifi szülei diplomás, állással rendelkező férjet akartak lányuknak, a fiataloknak jó pár évig várnia kellett, végül 1935 nyarán házasodtak össze. Akkor költöztek a Pozsonyi út 1.-be is, ahol Radnótiné halála napjáig visszavonulva élt.
Gyarmati Fanni naplója, amely a költőről is sok emléket őriz, halála után kerülhet nyilvánosságra. Levelezése Radnóti Miklóssal – amely főleg a szegedi egyetemi évek idejében zajlott – ma már forrásértékű dokumentumok, ezek szintén ezután válhatnak közkinccsé.
(az index.hu nyomán)
LEVÉL A HITVESHEZ
A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom,
s szivemben nappal ujra megtalálom,
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.
Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél ujra,
kamaszkorom kútjába visszahullva
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, - remélem ujra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;
csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
megjártam érted én a lélek hosszát,
s országok útjait; bíbor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2 x 2 józansága hull rám.
Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
1944. augusztus-szeptember
"L'amour, la mort, le renouveau" 
